Arany Sárkány Kung-fu Akadémia, tradícionális harcművészetek

"Mondd el és elfelejtem; Mutasd meg és megjegyzem; Engedd, hogy csináljam és megértem." (Kung fu Ce)

Arany Sárkány Harcművészeti Sport Egyesület elnöke,

mestere, vezető edzője:

Pásztorné Novák Edina

 

Pásztorné Novák Edina  (leánykori neve Novák Edina) 1977.10.01-én Esztergom városban született, általános iskolás éveiben Táton (korábban Tát-kertváros) édesapja hatására Kyokushin Karate edzéssel  kezdte tanulmányait az iskolai intenzív atlétikai edzések, eredményes  versenyzések mellett.

A karate edzések megszűntek a dojo akkori átszervezése miatt, így középiskolás évei kezdetével párhuzamosan 1992-ben az Esztergomba Zrínyi Miklós VI. danos mesteredzőhöz (Komárom-Esztergom Megyei Kick-Box szövetség elnöke) kezdett járni kick-boksz edzésekre, ahol megismerhette a küzdősportok, versenyzések világát is.

1996-ban főiskolai tanulmányai megkezdésével egy időben Esztergom Városi Sportcsarnok edzőtermében edzve 2,5 évig az amatőr földharc világában szerzett tapasztalatok megerősítették abban, hogy nagyon fontos minden lehetséges területen harci tudását fejleszteni.

Sajnos térdsérülés miatt 1 évig félbe kellett hagynia az edzéseket, mely idő alatt Budaörsre költözött férjével. Itt kezdte el krav-maga pusztakezes és fegyveres katonai harci technikai rendszer tanulását, illetve eskrima/kali gyakorolását. Az e közben szerzett kisebb/nagyobb zúzódások, felületi sérülések hatására kezdte el célirányosan, szisztematikusan tanulni az öngyógyítási technikákat gyógynövények és masszázs segítségével.

2006-ban Biatorbágyra költözött családjával, 2010. januárjában két kisgyermeke számára keresve harcművészeti edzést, megismerte sifu Budai Istvánt, akinél megkezdte wing chun kung-fu tanulmányait. 2013.június 29-én sikeres kung-fu sportedzői vizsgát tett a kungfu szakszövetség elött. Biatorbágyon, 2013.12.15-én (lánya 10. születésnapján) sifu Derek Frearson mesternél ( Fatshani Lun Gai nagymester tanítványa )  tett sikeres vizsgát fekete övre, azaz a legmagasabb 12.fokozatra, ezzel mesteri szintre lépve a fatshani wing chun rendszerben.  2014.08.29-én tovább lépve I. majd  II. Instruktori  szintre minősített sikeres vizsgát tett, mely már a teljes fatshani wing chun technikai rendszer tudásának meglétét követelte.

Mindig fontosnak tartotta a harci értékét a tanult technikai rendszernek, ezért a tradicionális fatshani wing chun stílus mellett párhuzamosan megkezdte muay thai tanulmányait az akkori ReGym-nél Rehák György felügyelete alatt Biatorbágyon Budai Istvánnál, majd 2014.06.22-én sikeres muay thai sportedzői vizsgát tett a kick-boksz szakszövetség előtt.

2013.február 01-én nyitotta meg önálló kung-fu iskoláját Biatorbágyon és Pátyon indítva az első vegyes gyerek csoportokat, melyek azóta gyarapodtak további felnőtt csoporttal, magántanulókkal Biatorbágyon illetve Sóskúton gyerek csoporttal.

Felismerve, hogy a meglévő harcművészeti tudását tovább fejleszteni, finomítani, gyarapítani szeretné rendszeresen gyakorolni kezdte taiji-t, chi kung-ot, seven star mantis stílust, melyek kapcsán nemzetközi szinten közvetlen kapcsolatot ápol a  stílusmesterekkel.

2015.év végén megkereste sifu Tóth Zoltánt a Lo Man Kam wing chun magyarországi stílusvezető mesterét a további wing chun gyakorlás okán, hogy Lo Man Kam nagymestertől tanulhasson.

2016. február elején kereste meg Szilágyi András IV.danos senseit a szintén rendkívül hatékony kempo rendszer megismerése, megtanulása okán, mely stílusban jelenleg is aktívan képzi magát, önképzés és tanítás céljából rendszeresen gyakorol.

Örömmel vette Lo Man Kam nagymesterrel és Taipeiben tanítványaival való találkozás, gyakorlás során, hogy az addig megszerzett harcművészeti tudására építve folytathatja wing chun tanulmányait, és annak magas szintű oktatását.

Taiwanon Taipei városban személyesen Lo Man Kam nagymesternél lakott 2018.április 12-től 4,5 hétig, minden nap közvetlenül tőle tanult, mely idő alatt megismerhette mestertanítványait, napi szinten gyakorolhatott velük, kung-fu iskolájukba meghívva további tanítványaikkal közösen gyakorolhatott.

Taipeiben a 4,5 hét alatt LO mester által nagyra becsült tanítványánál Thierry Cuvilliver mesternél a wing chun tanításának magas szintű képzését tanulhatta magántanulóként, amely által nagyobb rálátást, gyakorlatot nyerhetett a haladó tanítványok képzésének rendszerére.

2019. április 11-18. Franciaországba utazott és egy hetet töltött Thierry Cuvillier mester Montpellierben újonnan nyitott kungfu akadémiáján, folytatva Taipeiben megkezdett wing chun tanulmányait.

A taipei kungfu testvérekkel, iskoláikkal értékes kapcsolatot napi szinten tartja, ápolja.

Ez idő alatt az öngyógyításon felül a hagyományos gyógyítás, kínai gyógyítás, masszázsok területén jelentős tanulmányt tudhatott magáénak, melyet mai napig tovább tanul, fejleszt és a gyakorlatban is hatékonyan alkalmaz.

sportedzoi_pne_muay_thai.jpg

sportedzoi_pne_kung-fu.jpg 

fatshani_12.fok.jpg

fatshani_i-ii.instruktori.jpg

img_20180430_082346.jpg

201602_lmk_oktatoi.jpg

4.kyu_kempo_diploma_2019.jpg

 diploma_kempo_5.kyu.jpg

img_20171118_152216.jpg

   2017kempo_7.kyu.jpg

lmk_sem.bp.jpg

lmk_sem.szeged.jpg

sensei_dean_rostohar.jpg


7star_oklevel.jpg


kinai_masszazs_pned.jpg

Feltöltés alatt...




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Autóbérlés Székesfehérvár

► Autóbérlés NAPI 5000,-Ft ár. Autókölcsönzés, kisbusz bérlés, teherautó bérlés gyors kiszolgálás. Bérautó Székesfehérvár

autoberlesszekesfehervar.hupont.hu

2. Autóbérlés Budapest, autókölcsönző

► Autóbérlés, autókölcsönző Budapest és vonzáskörzetében. Nagy választék, gyors kiszolgálás, kedvező árak. Bérautó már napi 3000,-Ft-tól.

autoberlesbudapest.hupont.hu

3. Autókölcsönzés Kecskemét, autóbérlés

► Autókölcsönzés Kecskemét. Autóbérlés, olcsó autóbérlés Kecskeméten, széles választék, baráti ár.

autokolcsonzeskecskemet.hupont.hu

4. Autóbérlés Budapest, autókölcsönzés

► Autóbérlés Budapest. Autókölcsönzés Budapest. BARÁT-i árak, azonnali ügyintézés. Autóbérlés napi 3500,-Ft bérleti díjtól.

autoberles-budapest.hupont.hu

5. ALBÁNIA KIRÁNDULÁSOK

► Fakultatív programokkal várlak benneteket az Adria partján, Qerretben. Kiscsoportos, családi kirándulások mellett szívesen segítek modern, minőségi 2, 3, 4, 5, 6 fős apartmanok szállásfoglalásában is.

albaniakirandulasok.hupont.hu

6. EGYEDI KÉZZEL FESTETT MANDALÁK ÉS LÉLEKEMELŐ OLDALAK OTTHONA

► A Mandaláknak is lelkül van, megtestesülnek a mi világunkban, hogy segítsenek nekünk, és mutassák az utat oda, ahonnét jöttünk, és ahová visszatérünk.

amandala.hupont.hu

7. Marci ' " őű ŐŰ

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 012345678

almaspite.hupont.hu

8. Autóbérlés Győr

► Autóbérlés Győr 4200,-Ft ártól, Kisteherautó bérlés Győr 9000Ft napi díjtól. Kisbusz bérlés Győr. Autóbérlés Győrben, autókölcsönző.

autoberlesgyor.hupont.hu

9. ANGOL-SZABÓ-ÉRDEN

► ONLINE ANGOL nyelvoktatás, általános angol, nyelvvizsgára/érettségire felkészítés, egyéni és céges oktatás. KAPCSOLAT MOBIL: +36/20 55-09-222 E-MAIL: angol.szabo.erden@gmail.com FACEBOOK: www.facebook.com/Angol.Szabo.Erden

angol-szabo-erden.hupont.hu

10. Agostyán, Ágoston-ligeti erdei iskola

► Természetes Életmód Alapítvány - 2835 Tata-Agostyán, Török Ignác u. 3. kapcsolattartó: Labanc Györgyi telefon: +3630/4195080, e-mail: bakfitty@t-online.hu, www.teaagostyan.hu

agostyanerdeiiskola.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Egészség, elégedettség ,aktív élet!

► Haás Mihályné honlapja

elet-vitel.hupont.hu

2. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

3. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

4. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)

► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.

karacsonyikaktusz.hupont.hu

5. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

6. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....

► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..

francia-auto-alkatreszek.hupont.hu

7. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

8. A pokol harcosai

► A gonoszok a pokol kapujában sem térnek meg.

pokollovasai.hupont.hu

9. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

10. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

11. Víz- gáz- fűtésszerelés Budapesten, fűtéskorszerűsítés!

► FŰTÉSKORSZERŰSÍTÉS kondenzációs gázkazán telepítésével, kéménybéleléssel, engedélyeztetéssel. Családi ház, lakás, iroda épületgépészeti tervezése, szerelése!

cirkomester.hupont.hu

12. FŰTŐMOTOR-ELLENÁLLÁS-FŰTŐRADIÁTOR - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...

► Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW fűtőmotor előtét ellenállás, fűtőradiátor, fűtőventillátor

futomotorelotetellenallas.hupont.hu

13. Lindyke oldala

► Maradj ember, Őszinte tiszta fejjel, Tanulj meg élni, Adni is, nem csak kérni, Így leszel halhatatlan. Road

lyndy.hupont.hu

14. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

15. Mindenünk a ló

► Aki szereti a lovakat annak ezen az oldalon van a helye!

tunde-es-a-lovak.hupont.hu

16. üdvözöllek a h2o-s oldalamon

► infót lehet szerezni

rikki-cleo-emma.hupont.hu

17. Kisiskolás, írott magyar betűkészlet Windows Op. rendszer alá.

► Kisiskolás, a gépi zsinórírás érdekében, kissé módosított, saját készítésű, írott magyar betűkészletet ajánlok az elsősöket oktató pedagógusok munkájának megsegítéséhez, számítógépen készítendő feladatokhoz.

irottmagyarabc.hupont.hu

18. Minden dolog

► nézz meg mindent ,itt mindent megtalálsz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

mindenfajtaoldal.hupont.hu

19. PANKASZ KÖZSÉG HONLAPJA

► Kedves látogató! Szeretettel köszöntünk az Őrségi Nemzeti Park szívében található Pankasz honlapján.Itt megtalálsz majdnem mindent, ami a község életével kapcsolatos. Az oldal folyamatosan fejlesztve van, így érdemes időnként meglátogatni.

pankasz.hupont.hu

20. jóban rosszban ♥

► jóban rosszban bármikor

joban-rosszban-fanclub.hupont.hu

21. FŐTENGELY ÉKSZÍJTÁRCSÁK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► Főtengely ékszíjtárcsák Audi, Bmw, Citroen, Chevrolet, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, Vw és minden autótípushoz!

fotengely-ekszijtarcsa.hupont.hu

22. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

23. FOJTÓSZELEP-PILLANGÓSZELEP - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..

► Fojtószelepek Audi, BMW, Citroen, Chevrolet, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Kia, Mazda, Mercedes, Nissan, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Toyota, VW és szinte minden autótípushoz elérhető áron..

fojtoszelep-fojtoszelepek.hupont.hu

24. Holloween

► Ez az oldal a holloween-ről és a boszorkányokról szól

holloween.hupont.hu

25. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

26. TÁPLÁLÉKKIEGÉSZÍTŐIM

► VITAMIN, NYOMELEM

taplalekkiegeszitoim.hupont.hu

27. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

28. Piroska Transport Tüzép 06 /20/ 9 412 922

► Tisztelt Vásárlóink a Piroska Transport Kft azaz a Piroska kő telep, mely a 32 - út mellett a Nagysándor József út és a Thököly úti körforgalom után Zagyvarékas irányában helyezkedik el, az építőanyag áremelések ellenére sem emelte árait.

piroskatrans.hupont.hu

29. Házikedvencek, szórakozás, és minden ami jó

► Sok szertettel köszöntök minden kedves látogatót az oldalamon!!! Remélem mindenki talál az érdeklődésének megfelelő leírást.

szandra-hannah.hupont.hu

30. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

31. PACIKISOKOS

► Lótenyésztők lapja

foreverhorses.hupont.hu

32. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

33. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

34. ~Anime~

► Ebben a menüpontban megtalálható az összes anime, köztük kiemelve azok, amik a jobb oldali sávban már szerepelnek!

naruto-khun.hupont.hu

35. Gyári,bontott,utángyártott alkatrész,gumiabroncs beszerzése,értékesítése.

► Keressen ha FORD vagy más autóALKATRÉSZ kell!!!Hogy mindig jó ára legyen!!!Alkatrészbeszerzés A-Z-ig!Egyedi szervizcsomag ajánlatok,csak önnek!

kocsialkatresz.hupont.hu

36. hirességek - titkok s minden ami a hirességekhez kapcsolódik

► itt mindent megtudhatsz a hírességekről és képeket nézhetsz

hiressegektitkok.hupont.hu

37. Gabriella Apartman Balatonfenyves.

► Pihenjen nálunk,mindenkit szeretettel várunk.

gabihaus-balatonfenyves.hupont.hu

38. Clearance - festés, mázolás, felújítás, takarítás

► - s a kupiból rend lesz!Felújítás, lomtalanítás, takarítás költséghatékonyan a hét minden napján, NON-STOP!

clearance.hupont.hu

39. Pláza mániások

► A plázások mi vagyunk. Kérdezz minket a divatról, stb...

plazasok.hupont.hu

40. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..

► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.

szentrita.hupont.hu

41. BABAGYŰJTEMÉNY

► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection

babagyujtemeny.hupont.hu

42. MicrOfirM NEMZETKÖZI SZERETETSZOLGÁLAT

► (¯`*•●•Szeretetportál - MicrOfirM International Charity Service•●•*´¯) Ismerje meg a szeretet birodalmát – Segíteni, támogatni, gondoskodni akar, azonnal írhat ÖN! E-mail címünk: szeretet.szolgalat@postafiok.hu (¯`*•.●•٠·˙ * MICS * ˙·٠•● .•*´¯)

szeretetszolgalat.hupont.hu

43. Abádszalóki programok, szállások és az Abádszalóki Nyár programja.

► Az Abádszalóki programok és strand igen kedveltek. Abádszalóki Nyár programjai kiemelkednek a kínálatból. Abádszalók térkép szerint a Tisza-tó parján helyezkedik el. Abádszalók szállások és kemping tekintetében jól tájékoztat az abadszalok.lap.hu

abadszaloki.hupont.hu

44. S I. W. I Bowsky: - Nemérdekes Úgysemtudodmegjegyezni és Ribizli mesé

► /% Bowsky: Eart Central Intelligence Agency - Az őrgrófné URA (c) Könyv

european-cia.hupont.hu

45. Avril és Hannah

► Hannahról és Avrilről szóló oldal ja és persze Selenáról meg Hilaryról szóló tök jó oldal lesz majd TALÁN ja és Haylie-ről is FOG szólni

avrillavigneeshannah.hupont.hu

46. Naked Light

► Az idézet kifejezi az összes érzésed.Néha sírásra ,néha nevetésre késztet.

sajatidezetek.hupont.hu

47. Varga Géza: A székely rovásírás

► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata

szekely-rovasiras.hupont.hu

48. E-könyvtár >>> Elektronikus könyvgyűjtemény >>> E-BOOK

► Regények, novellák, versek >>> 1230 szerző több ezer alkotása >>> minden műfaj (romantikus, kaland, krimi, sci-fi, háborús, dráma, thriller, humoros, fantasy, ezoterika, gyermek, stb)

ekonyvtar.hupont.hu

49. ingyen-penz.hupont.hu PontPark! minden ami PontPark!

► Pontgyűjtés? nyeremények? ingyen cuccok? a válasz egyszerű: PONTPARK !

ingyen-penz.hupont.hu

50. Széki Kapusi István hivatalos honlapja

► Erdély, a Mezőség, szülőfalum Szék. Varázslatos mesevilág, ma is élő hagyományok kifogyhatatlan forrása, drága szülőföldem.

kapusi.hupont.hu

51. Lindyke oldala 2

► Nem szükséges tudnunk, "hogyan" és "hová", hanem egy kérdést kell feltennünk, ha bármibe belekezdünk: "Mi célból teszem, amit teszek?"

lindyke.hupont.hu

52. Csajos oldi!

► :):):)

csajoos-oldi.hupont.hu

53. Gyönyörű, festett mandalák

► Energetizáló, festett mandalák, amelyek lendületet adnak és segítenek céljaid elérésében. Hangulatossá teszik a környezetet, gyógyító erejük van. Mindig új erőt nyerhetsz, ha ránézel. Adhatod ajándékba, vagy lehet a sajátod.

mandalakeszites.hupont.hu

54. Akik szeretik a barcát!!!!!!!jöjjön ide!!!!!!!

► barca szeretőknek

barcelonafan.hupont.hu

55. rufusbufe

► Hungary

rufusbufe.hupont.hu

56. Amerikai fegyverek

► Honlapom lényege, hogy megismertesse az amerikai fegyvereket a vietnámi háborúban.

amerikai-fegyverek.hupont.hu

57. Dorka főoldala

► Jó weblap

dorkaa.hupont.hu

58. Balla apartmanház/Apartments - Balla nyaraló/Villa - Eötvös nyaraló/Villa

► 8600. Siófok, Sziget u. 28. e-mail: ballaapartment@gmail.com,ballakg@freemail.hu mobil: 0036 30 503 4957 NTAK: MA22050195, MA22050200, MA20007703

ballaapartman.hupont.hu

59. Glitter Dollz.hu

► Dollzok :)

glitterdollz.hupont.hu

60. Falfúró gyors szolgálat Bp. 06209884170

► Rögzítés fúrással betonpanel födémbe, téglafalra,csempére,gipszkartonra pénz visszafizetési garanciával . Dísztárgyak, dekorációk, fürdőszobákba kiegészítők, lámpák, karnisok, sportszerek felfúrása. PROFI LÉGTECHNIKAI FÚRÁS 0-24

falfuro.hupont.hu

61. ÜDVÖZÖLJÜK A BÁCSBORSÓDI HORGÁSZ SPORT EGYESÜLET HONLAPJÁN

► A horgászat nem csak arról szól, hogy halat fogjunk, hanem arról is, hogy megtaláljuk a belső békénket.

bacsborsodihorgaszsport.hupont.hu

62. HAMDI CUKRÁSZDA

► Szerkesztése folyamatban...

hamdicukraszda.hupont.hu

63. VÁLOGATÁS LUXUS TEREPJÁRÓKBÓL

► Ezen az oldalon az igazi LUXUST találod.BMW,MERCEDES,PORSCHE,AUDI,LEXUS,HUMMER,RANGE ROVER,TOYOTA,

valogatas.hupont.hu

64. Ajándék ötletek ,Ajándék Tippek Nőknek Férfiaknak,Házi kedvencünknek!

► Egyedi friss ajándék tippek: loccatine termékek,maxfaktor,és tchibo termékek

ajandektargykinalat.hupont.hu

65. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

wellnesspihenes.hupont.hu

66. Gyönyörtanya

► Ha gyönyörre vágysz nézz be hozzánk.

gyonyorsziget.hupont.hu

67. ♥♥HANNAH MONTNA AND MILEY CYRUS ♥♥

► ♥♥Üdv egy fantasztikus Miley/Hannah fan oldin!Itt mindent megtuthatsz a kis sztárunkról!További jó szórakozást és nézelödést kíván:a szerky♥♥

apromano.hupont.hu

68. Brúnó és Berta

► A kuvaszok

brunoesberta.hupont.hu

69. Történelmi portál

► Eppur si move!(Galilei)

gapsukrisztian.hupont.hu

70. A BANKOK ÁLTAL VISSZAVETT SPANYOLORSZÁGI INGATLANOK AKÁR FÉL ÁRON!

► A Bankok által visszavett INGATLANOK!!!!Apartmanok,sorházak,villák,üzlethelyiségek,nagy választékban HIHETETLEN OLCSÓN!!!"Mi számitunk Önre,Ön számithat Ránk!!!

abankielvettspanyolhazak.hupont.hu

71. Twilight Saga, minden ami Twillight

► Nem tudom, meddig ültünk ott mozdulatlanul. Talán órákig. Végül a pulzusom lenyugodott, de Edward nem moccant, szótlanul tartott a karjában. Tudtam, hogy bármelyik pillanatban túl sok lehet neki ez az egész, és akkor az én életemnek vége - olyan gyor

vampire.hupont.hu

72. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés

► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés

keewayszerviz.hupont.hu

73. Csak csajoknak...sorry fiúk ;)

► Nézz az égre a legszebb fényre, láss egy álmot s, harcolj érte!!

csak-csajoknak-sorry-fiuk.hupont.hu

74. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja

► Élményeim...

esolivia.hupont.hu

75. Justin-Bieber

► Justin Drew Bieber

justin-biebs.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 6
Heti: 20
Havi: 104
Össz.: 113 805

Látogatottság növelés
Oldal: Önéletrajz,diplomák
Arany Sárkány Kung-fu Akadémia, tradícionális harcművészetek - © 2008 - 2025 - allmax-harcmuveszet.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »